1998 és 2011 között különböző típusú és szemléletű hollandiai iskolákban (Dalton, nemzetközi iskola, üzleti főiskola) volt szerencsém tanítani. Ez barátok közt is több, mint egy évtizedet jelent, amelyre mint szakmai tapasztalatokban gazdag és kihívásokkal teli időszakként tekintek vissza. Mindenkinek vannak azonban kedvencei. Még a munkában is. Számomra a legkedvesebb az az öt év volt, amelyet a goudai Coornhert Gymnasium-ban az angol szakcsoport vezetőjeként tölthettem el. Ebben a cikkben erről szeretnék írni.

2004-ben jelentkeztem arra az álláshirdetésre, amelyben az angol szakcsoportba kerestek egy fiatal, kreatív munkatársat, aki amellett, hogy tanít, koordinálja a szakcsoport munkáját, és kidolgoz egy új, négyéves nyelvi programot. Régi vágyam volt, hogy a Coornhert-ben dolgozhassak, hiszen Hollandia egyik legrégebbi gimnáziuma, amely a 14. századtól meghatározó szerepet játszik az egyetemre készülő diákok oktatásában. Hollandiában a gimnázium egy kicsit más, mint nálunk: minden esetben hatéves képzést jelent, valamint az angol, német és francia mellett az első osztálytól kötelező a latin és a görög nyelv. A cél az olyan diákok képzése, akik széleskörű klasszikus és modern, elméleti és gyakorlati tudással rendelkeznek, s ezáltal holland és külföldi egyetemeken is megállják a helyüket. A mi gimnáziumunk profilját így mutatta be:

‘A Coornherten tanuló diák fokozatosan megtanul önállóan, eredményesen és sikeresen dolgozni, inspiráló, kompetens és szakképzett tanárok és munkatársak közreműködésével, egy kihívó, motiváló és biztonságos környezetben. Iskolánk 700 diákjával és 57 tanárával nem számított nagynak, inkább családiasnak.Otthon is éreztem magam az első perctől.

Az állásinterjú zökkenőmentesen zajlott, és 2004 augusztusában már az angol szakcsoport fiatal vezetőjeként kezdhettem az új tanévet. Mind a hat évfolyamon tanítottam heti három napot, egy napot pedig a Cambridge program és az e-learning kidolgozásával töltöttem. Az elkövetkezendő években mindkettő bevezetésre került, és azóta is sikeresen működik.

A Cambridge program tulajdonképpen extrákat ad az ‘általános’ angol oktatáshoz képest. A diákok már az első évtől a Cambridge nyelvvizsgára készülnek.  Hetente kétszer egy native speaker van jelen az órákon, és magától értetődően az oktatás kizárólag angolul történik. A harmadik év végén a tanulók részt vesznek az a Cambridge FCE (B2) nyelvvizsgán, ezt követi az ötödik évben a CAE (C1), és végül a hatodik év végén a CPE (C2). Mivel egy nyelv elsajátításához hozzá tartozik az adott nyelv kultúrája is, ezért a program részét képezi az első évben egy háromnapos kirándulás Canterbury-be, a második évben egy hét Cambridge-ben, majd a negyedik évben szintén egy hét Oxfordban és Londonban. Bevallom, nem volt könnyű mindezt megszervezni: vendéglátó családokat szerezni, felvenni a kapcsolatot a helyi iskolákkal és egyetemekkel óralátogatás céljából, valamint olyan érdekes programokat és feladatokat kitalálni, amelyek a diákok tudását és dossziéját gazdagítják. Büszkén mondhatom, hogy sikerült (persze voltak váratlan helyzetek és kisebb-nagyobb problémák), és öröm volt látni, ahogy a kezdetben kicsit félénk diákok az évek alatt kivirágoznak, és megtanulnak hatékonyan kommunikálni. Például: meginterjúvolni valamelyik cambridge-i kollégium diákjait, idegenvezetőt játszani Londonban vagy kérdéseket feltenni a Canterbury Tales-ről mesélő múzeumi munkatársnak.

Egy ‘átlagos’ holland gimnáziumban egy tanóra 50 perces. A mi iskolánkban ez másképp volt. Rájöttünk ugyanis, hogy 50 perc alatt nem lehet hatékonyan tanulni. Így 2006-ban egyhangúan megszavaztuk a tömbösített órákat. Ez a nyelvek esetében 100 perces, és néhány tantárgy (fizika, kémia, matematika) esetében pedig 150 percet jelentett. Tudom, hogy ez első hallásra nagyon – nagyon hosszúnak tűnhet, de a gyakorlatban kiválóan működött. Volt idő minden diákra figyelmet szánni, nyugodtan megbeszélni az óra menetét, elmagyarázni az elméletet, és azt a gyakorlatban rögtön alkalmazni is önálló projekteken vagy megadott feladatokon. Sőt, nem egyszer maradt idő a házi feladatra is. A tanár szerepe ebben a felállásban inkább egy nyelvi mentoréhoz hasonlít: irányt mutat, felel a felmerülő kérdésekre, átnézi az éppen folyamatban lévő munkát, ellenőrzi az elvégzett feladatokat, ötleteket ad esetleges projektekhez. A hangsúly az önálló ismeretszerzésen és munkavégzésen van.

Ami nekem nagyon tetszett, és ami egyben a legnagyobb kihívást is jelentette, az az volt, hogy a holland diákok rendkívül kritikus gondolkodásmóddal és naprakész ismeretekkel rendelkeznek. Ezt pedig nem negatívan értem. Nem fogadnak egy csak úgy dolgokat és rengeteget kérdeznek. Legyen az Shakespeare-rel, valamelyik kedvenc sorozatuk feliratozásával, az iskolai egyenruha jogosultságával, a Halloween eredetével vagy az éppen népszerű könyvekkel kapcsolatos. Ez azt vonta maga után, hogy nekem is sokkal alaposabban utána kellett néznem dolgoknak, meg kellett ismerkednem az ő világukkal. Hiszem ugyanis, hogy bárki sokkal szívesebben elsajátít egy idegen nyelvet, ha azt olyan dolgokhoz tudja kapcsolni,  amelyeket már eleve érdekesnek tart. A befejezett jelent meg lehet tanulni egy menő dalszöveggel, a szókincset egy videojáték köré építve lehet gazdagítani, és egy általuk kiválasztott témáról tarthatnak prezentációt.

Nálunk nem volt röpdolgozat, feleltetés vagy írásbeli dolgozat. A tanév négy, 9-10 hetes szemeszterre volt felosztva. A diákok minden szemeszter elején megkapták minden tantárgyból a tanmenetet, amelyben tanórákra lebontva pontosan benne volt a feldolgozandó és elsajátítandó tananyag. Ezen mindenki a maga ütemében dolgozott. A lényeg az volt, hogy a szemeszter végére minden feladat elvégzésre kerüljön. Minden szemesztert egy teszthét zárt, amikor nem voltak tanórák, és a diákok naponta is naponta két- három írásbeli dolgozatot írtak. Ezeket 48 órán belül ki kellett javítani, eredményüket közölni, és egy közös óra alkalmával lehetett megnézni őket, és esetleges kérdéseket feltenni. Ezután minden dolgozat a diák dossziéjába került. Én azért szerettem ezt a rendszert, mert a szemeszter így a tanulásról és a gyakorlásról szólt, az egy hét pedig a megszerzett tudás és ismeret ‘megmérettetéséről’. A diákok így megtanulták, hogy a saját felelősségük rendszeresen dolgozni, az idejüket hatékonyan beosztani, hiszen ha ezt nem teszik, akkor annak következményei lesznek. Érvényes volt ez ugyanúgy a 12 éves elsősökre, mint a 18 éves hatodikosokra.

Remélem, hogy ebből az első cikkből sikerült képet adnom a holland oktatás más-milyenségéről. A következő cikkben egy ottani és akkori angol órát fogok részletesebben bemutatni.

További Zsuzsi cikkek: https://zsuzsiszerintavilag.com/